Bemutatkozás

Lonkai Gábor vagyok a Sigma Optika Bt. alapító tulajdonosa.
A céget 1999-ben alapítottuk Kovács Tibor barátommal aki azóta is szerves része a vállalkozásnak. Ő az áru ellátásban, beszerzésben és a logisztikában vállal tevékeny részt,
én az értékesítési és a javító műhelyesi munkát végzem az üzletben.

1989-ben végeztem a Reitter Ferenc utcai OFOTÉRT iskolában mint Látszerész, optikai- és fotócikk eladó majd ezután közvetlenül a cég szegedi, Kelemen utcai  üzletében kezdtem el dolgozni látszerész eladó és javító mühelyesként.

1993-ban kerültem fel Budapestre és az OFOTÉRT felújított Flórián téri üzletének lettem a boltvezetője, majd 1995-től ’97-ig elöbb a Ciba Vision vevőszolgálati munkatársa késöbb vezetője lettem. A Ciba Vision után egy kishálózat következett ahol ismét boltvezetői állás kaptam, másfél évet dolgoztam két különböző üzletükben is.

1998-ban kicsit eltelve és belefáradva a hálózati és multinacionális cégeknél végzett munkával egy kis családi vállalkozásnál kaptam munkát klasszikus látszerész eladói munkakörben, ahol bizonyossá vált bennem,hogy ezt szeretném csinálni hosszútávon de már a saját vállalkozásomban. Igy került sor a saját cég létrehozására az előző évezred végén ’99 novemberében.

Szolgáltatásaink

  • Látásvizsgálat szemüveghez
  • Szemvizsgálat kontaktlencséhez
  • Kontaktlencse ellenőrzés
  • Szemüvegek készítése
  • Szemüvegek javítása, karbantartása
  • Dioptriás napszemüvegek készítése
  • Napszemüvegek javítása, karbantartása
  • Sportszemüvegek készítése
  • Sport-napszemüvegek készítése

 

WordPress Theme built by Shufflehound.